“Ádám, tudunk beszélni? Nem hallgattam a belső iránytűmre…”
Az elmúlt években több olyan üzenetet is kaptam ügyfelektől, melyben arról számoltak be, hogy szembe mentek a belső hangjukkal. Néha pedig a következő ülés legelején számoltak be erről, de sosem túl vidáman…
Nem arról van szó, hogy nem hallották meg vagy ne tudták volna tudatosítani a felvillanó intuíciót, mivel tisztán hallották vagy érzékelték a jelzést. Merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért hagyták figyelmen kívül?
Nos, ez egy igazán érdekes dolog…
Egész egyszerűen azért hagyták figyelmen kívül az egyetlen hiteles és tévedhetetlen iránymutatást az életükben, mert az nem egyezett azzal, amit ők akkor hallani akartak…
Van olyan, hogy az igazság kiábrándító és fájdalmas, de attól még az az igazság. Egy hazugság lehet bármennyire is kellemes az adott pillanatban, együtt élni vele lélekölő. Az igazságot ugyan el lehet fedni egy darabig, de idővel fájdalmas úton mutatja meg magát. Elkerülhetetlen…
Sokan úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, csak mert azt szeretnék, ha úgy lenne. Módszeresen átverik saját magukat és a külvilágot. Nem képesek elfogadni a valóságot, ezért a tagadást választják. Önszántukból teszik ezt, ezért hiába jön valaki és rántja le a leplet és mutat rá a hazugságra, nem lehet őket kívülről jobb belátásra bírni.
Egyesek előtt tisztán megjelenik, hogy párkapcsolatuk milyen úton megy tönkre, mások a karrierjükben látják és hallják meg ugyanezt, mégsem változtatnak. Előfordul, hogy egy anyagi csőd vagy egészségügyi probléma lenne elkerülhető, de inkább homokba dugják a fejüket. Az sem ritka, hogy valaki pontosan tudja egy megérzésének köszönhetően, hogy egy hamis embert enged a közelébe, mégis teret ad a kihasználásnak.
Mindez elsőre döbbenetes és hihetetlen. Legalábbis számomra az volt. Olykor még ma is.
Sokan előszeretettel színezik át a valóságot olyan módon, hogy megcukrozzák az emberi kapcsolataikat. Például semmisnek vesznek egy nyomasztó érzést egy társaságban, vagy a másik fél rossz viselkedését egy randevún.
A legtöbben viszont akkor választják a totális tagadást, amikor a megérzésük azt súgja, hogy a saját viselkedésük a valódi probléma. Ekkor kezdetét veszi egy fejvesztett menekülés önmaguk elől. Végül eltévednek a saját életükben, elvágva magukat a megérzéseiktől.
A belső iránytűnk szüntelenül támogat minket, ha képesek vagyunk meghallani, befogadni és hagyatkozni rá. Jelzi a pozitív lehetőségeket és figyelmeztet a negatív történésekkel kapcsolatban. Jelzést ad másokról és önmagunkról is. Sosem hazudik, mindig igazat mond. Tévedhetetlen.
Általa kapcsolódhatunk valamihez, ami tőlünk sokkal nagyobb és összeköt mindent mindennel. Én többnyire Mezőként vagy Kvantummezőként hivatkozom rá. A Mezőben ott a jelen, múlt és jövő, az onnan lehívott információ pedig hibàtlan. Éppen ezért nem bölcs dolog figyelmen kívül hagyni.
A segítségével önazonosan haladhatunk és bárhová eljuthatnunk, nélküle viszont hatalmas árat fizethetünk…
Mindig légy őszinte magadhoz és másokhoz is.
Hallgass a szívedre. Az ego könnyen becsaphat, a szív sosem.
(Ha szeretnél tőlem olvasni magáról az intuícióról, ajánlom a Dimenzióugrás c. írásomat. Ha pedig személyesen is beszélnél velem erről vagy dolgoznál is rajta, akkor keress bátran üzenetben.)
TRANSZFORMATÍV COACHING:
Négy hónap szünetelés után újra indítok egyéni folyamatokat.
Jelentkezni lehet már e-mailben, amiben 5 dolgot kérek:
1.Név
2.Foglalkozás
3.Miért jelentkezel?
4.Miért most?
5.Miért hozzám?
contact.adamolah@gmail.com
További részletek a jelentkezés után.